Újra hazai terepen, Az év tánca Debrecen

2023.04.30

Egy igen mozgalmas április utolsó szerepléséhez érkeztünk, amely a Debrecenben megrendezésre kerülő Az év tánca elnevezésű minősítő táncverseny volt. 

Korábban is vettünk már részt ezen a versenyen, de talán most először térhettünk haza a legtöbb aranyéremmel.

Nagyon büszkék vagyunk a lányokra és elmondhatjuk, hogy teher alatt nő a pálma ugyanis az utóbbi idők megpróbáltatásai meghozták gyümölcsüket, úgy gondoljuk ennek köszönhető ez a sok legfényesebben csillogó érem.